II. Nivegy-völgyi murci fesztivál

2019.10.19

Második alkalommal került megrendezésre ez a fantasztikus szüreti felvonulás a Nivegy-völgyben. Először is a helyszínről szeretnék pár szót mesélni, ha valaki nem tudná pontosan merre is járunk. A Balaton-felvidék szívében. Zánka és Nagyvázsony között található 5 kis falu, mégpedig Tagyon, Szentantalfa, Balatoncsicsó, Szentjakabfa és Óbudavár.

A hely csodálatos földrajzi tulajdonságokkal rendelkezik, ha fentről lefele indulunk a völgyben olykor feltűnik a mesés balatoni panoráma, de ha épp nem a Balatont, akkor a meseszép környékbeli szőlőhegyeket, borospincéket, vagy akár az Árpád-kori romokat láthatjuk. Varázslatos, ahogy a völgyben elterülnek ezek a kis települések és szépen lecsordogálva a Balaton mellett találjuk magunkat.

Szóval, vissza a rendezvényhez. Ebben a lélegzetelállító környezetben helyi összefogás eredménye volt a második Nivegy-völgyi Murci fesztivál. Borászok, gazdák, vállalkozók, polgármesterek, civilek hozták létre az eseményt.

A helyiek lázas készülődésben díszítették a külöböző járműveket, volt ott sok lovaskocsi, traktor, kombájn, quad, de még kamion is.

A menet délután indult Óbudavárról, ahol megkezdődött a kóstoltatás. Volt ott már murci bőven, de sütöttek kolbászt is, vagy csak egy jó kis zsíros deszkát is kézbe lehetett kapni.

A csodálatos idő, a balatoni panoráma, a szőlősor és a rengeteg vidám ember között hamar jól éreztük magunkat.

Sikerült a Bokafogó Néptáncegyüttes mellett helyet kapnunk egy igazán díszes kocsin. Már a kezdetekkor volt jó sok jármű és rengeteg kedves ember, de ahogy vonultunk lefelé a völgyben ez a szám csak gyarapodott. Mindenki igyekezett valamilyen hang, fény és egyéb jelzéssel ünnepelni az idei szüret végét és a termést.

Következő állomásunkon Szentjakabfán is már nagyon vártak minket a falusiak, készültek kóstolókkal a helyi gazdák, borászok bőven. Kis műsort adtak az óvodások, ettünk-ittunk itt is egyet és indult is tovább a hosszú menet. Elöl a lovasok, hátul pedig a nagyobb mezőgazdasági mindenfélék.

Balatoncsicsón a néptáncegyüttes a templom előtt fantasztikus műsort adott, a helyiek és a menet tagjai igazán élvezték. Utunk során megismertük közelebbről a táncosokat, és hát el kell mondjam egy remek csapat részesei lettünk. Csodálatos, kedves hagyományőrző emberek, akik mind itt élnek a környéken és nagy örömmel járnak össze. Meséltek sokat a helyiekről, az itt létrejött összefogásról, és arról, hogy Szentjakabfán miért nincs kocsma. Természetesen, azért mert mindenkinek van saját bora, így érvényét vesztette az egység. 😊

Jó borokból nem volt hiány, ahogy Szentantalfára érkeztünk a kocsisor már elég hosszú volt. Itt a Dobosi Pince igazán kitett magáért, hatalmas mennyiségben hozták az idei murcit, minden színben. De a már palackozott korábbi boraikat is kérés nélkül osztogatták. Na, itt már tuti, hogy senki sem volt szomjas...😊

Eljött az utolsó megálló Tagyonban. Itt a réten kaptunk helyet az ünneplésre. Szépen sorban felvonult az összes jármű és a közel 1000 ember. Volt itt kérem táncház, ahol én is feleleveníthettem a kissé megkopott néptánc tudásom. Isteni marhalábszár pörkölt volt a vacsora. Persze a jó bor sosem fogyott el...Tábortűz és a telihold fénye, pedig szuper alap hangulatot adott a bulinak.

Utunk nem itt ért véget, mert a remek vendéglátóink elvezettek még a helyi kocsmába, onnan pedig egy meseszép Balázs hegyi borospincébe, ami a Sólyom család tulajdona. Itt zártuk az estét, és kóstoltuk sorba a hordókat. Én pedig nagy örömmel hallgattam a szakértők meséit a borokról, a szőlőről és a munkáról, ami ezekhez a csodálatos termésekhez vezet. Jó látni, hogy milyen büszkék. 

Ez a rendezvény ez igazi vidéki szüreti felvonulás volt, annak minden ízével, érzésével. Jól mutatta, hogy milyen értékek és összefogás van a települések között. Fantasztikus volt, köszönöm, hogy a részese lehettem. Jövőre sem hagyom ki az biztos!!!

Te pedig, ha látni szeretnéd ezt a csodálatos környezetet, akkor látogass el a Nivegy-völgybe. 😊

Király Brigitta
Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!